még szerda van, tehát íme a megígért "beszámoló"

először is egy kis reklám:

"Fadd-Dombori a szekszárdi Duna-part közelében a Duna holtágának közvetlen közeláben található" - no itt töltöttem a Pünkösdi hosszú hétvégét ebben az évben, nagyobbik bátyjámék baráti társaságával /természetesen MI 3-an testvérek is együtt voltunk/, amolyan szűk családi "előnyaralás" volt minden résztvevő számára. a Dombori Beach-ről bővebben találhattok infót, ha kattintotok ezen a mondaton :)

az időjárásra abszolút nem lehetetett, sőt semmire sem lehetett panaszunk. idei első égési sérüléseimet meg is szereztem. a bőröm így már most májusban megszabadulhat első rétegétől. szóval amolyan igazi napbarnította gyerek lettem. köszönhető a vízibiciklizésnek és a horgászásnak. ez utóbbiban inkább csak asszisztensként vettem részt, de tetszett. ahogy alább valamikor már említettem teljes RELAX volt! és ez így volt jó!
alkalom volt arra is, hogy kicsit feltöltődjek, átgondoljam dolgaimat. nagy következtetésekre persze nem jutottam és asszem egyelőre gyökeres változtatásokat sem fogok eszközölni eddigi "unalmas" hehehe, monoton, életemen.

még az indulás előtt jött a meghívó a 10. érettségi találkozónkra. már vártam a levelet, kicsit ezért is volt jó számot vetni a Duna parton. nagyon nem tudok a régi osztálytársakról. a kollégiumi szobatársakkal majdnem szorosabb volt a kapcsolat már az iskola alatt is, igaz közülük is jelenleg igazából egy emberrel tartom így-úgy a "viszonyt". Ő már apa lett időközben és a nagy fővárosban tevékenykedik. próbáltam már a többieket is felkutatni, de elég nehezen megy. szeretném azért összehozni azt a jó kis csapatot még egyszer az egykori Orlay 310-es szobáját.
no, de vissza a jelenbe. itt van 2 saját készítésű kép a helyről, ami nekünk őrségi embereknek talán a Vadása tóhoz hasonlítható:

Ezt a bejegyzést a főoldalra ajánlom!

míg mások Alaszkában, addig mi itthon...

ez a kedd sem nagyon különbözött a többitől, ha csak abban nem, hogy sokkal nyugodtabb (pihentebb) voltam.
holnapra ígérem valamit megörökítek magamnak ide a pünkösdi hétvégi nyaralásból...

az égési sérüléseim lassan gyógyulnak, hiába az első nyári napsugarak...élveztem

Ezt a bejegyzést a főoldalra ajánlom!

« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »

tiko 2005-2009